Itt szinte még fontosabb kiemelnem, hogy mennyire hibás a klisé diagnosztizálás.

Rengetegféleképpen belekerülhetsz ebbe az őrületbe, és rengeteg okból kifolyólag tudsz benneragadni.
Van, akinek eszköz egy másik fájdalmának megéléséhez.
Van, akinek tisztán a testképzavara az indikátora.
Van, aki a külvilágnak akar bizonyítani, de van, aki az egészet maga miatt csinálja.
Van, aki vékony, és bizony van, aki nem. Ja!

És ami a legeslegfontosabb!
A soványság nem egyenlő az anorexiával! És a bulimiával sem.
És még rengeteg ilyen jól beakadt gondolatot kéne teljesen elfelejtenie mindenkinek. Mert minden egyes ilyen gondolat csak szög azok koporsójára, akiknek arra volna szükségük, hogy megismerjék, hogy mi a kiváltó ok, mik az elsöpörhető környezeti hatások, és mik azok a kompetenciák, amelyek segítségével képesek lehetnek megküzdeni ezzel a problémával. Ezektől a sablonzáporoktól csak azt fogják érezni, hogy egyre reménytelenebben boldogtalanok.

Az étkezési zavar egy, az ilyen problémákkal sose küzdött ember számára, felfoghatatlan szakadékot jelent a valóság és az elszenvedője között. Hiába is tűnhet úgy, hogy jelen van, dolgozik, tanul, megbízható stb, igazából sosincs jelen teljesen, mert mindig osztozik a gondolata azon, hogy mit evett, mit fog enni, hogyan érzi magát a bőrében, mikor fog edzeni, vagy egyszerűen csak iszonyatosan elkeseredett, mert éppen nem érzi a kontrollt a teste felett.

Az étkezési zavaroknál is meg kell találnunk a nulladik kilométerkövet, hogy elkezdhessünk dolgozni. Itt sok esetben életmentő az együtt összerakott étrend és mozgásterv is, így ez egy két oldalról való megközelítést igényel.