Eléggé ellentmondásos az emberek változáshoz való viszonyulása.
Az is rossz, ha változik a másik, az is rossz, ha nem.
Valahogy benne van az emberekben az, mintha másoknak értük kellene változni vagy nem változni.
Vegyünk egy példát. Régi, gyerekkori barátok. Felnőtt korban elidegenednek, és úgy nyilatkoznak egymásról, hogy „jajj, úgy megváltozott!”.
Ez olyan érzetet kelt, mintha negatív dologról lenne szó. Mintha mindig mi lennénk az origó. Persze, hogy megváltozott. Te is megváltoztál. Az egész élet egy változás. Gyorsabban változunk, mint ahogy azt be merjük magunknak vallani.
Sok évnyi őrületes filozofálgatás során arra jöttem rá, hogy az önazonosságunk (ami a boldogság előszobája) egyik legfontosabb kulcsa az, ha mihamarabb észrevesszük magunkban a változást, és nem erőltetjük tovább azt, amik előzőleg voltunk.
A legnagyobb kompetencia az, amikor képes vagy ellenszélben is kiállni, hogy „haló, mára máshogy gondolom!”. A változás, és az, hogy hamar belátod ennek tényét, az nem más, minthogy gondolkodsz, és figyelsz magadra. Ez ne legyen már rossz!
A fentebb említett példában, a két gyerekkori barát is csak máshogy gondolta el az életét.
Szerintem felesleges ragaszkodni a gyerekkori barátokhoz. Én egyszerűen haverrá avanzsálom őket, ami teljesen legál.
Sokszor azt látom azonban, hogy a barátságokban is drámáznak az emberek. Csalódnak egymásban, eltávolodnak egymástól.
Vannak emberek, akik végig kísérnek egy életen át, de el kell fogadni, hogy van, aki átmeneti. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos, és azt sem, hogy rossz szájízzel kell rá gondolni. Dehogy kell. Ami jó volt, jó volt, de jelenleg nem egy mozit néztek. És ez teljesen rendben van. Sőt, ne sajnáljuk, hogy valakivel, valakikkel időt töltöttünk, mert akkor jó volt.
Igazából nyilván egy magasabb szint amit most írok, de ezért hálásnak is lehet lenni.
De adjuk meg mindenkinek a lehetőséget, hogy változzon. És ne úgy, ahogy mi szeretnénk.
Ha valaki a kedvünkre akar változni, vagy azt mutatni, hogy változott, azt méltányoljuk, aki meg magától tegnap még piros szoknyát hordott, ma meg már szürke mackót, az úristen, teljesen kikelt magából?
NONSZENSZ.
A lojalitás tűzön-vízen keresztül való elvárása is olyan berögzült őrület a legtöbb emberben, amely során maguk is ennek a börtönében szenvednek, hiszen megfelelni nekik is diszkomfort.
Ismerd fel, hogy azért van diszkomfortod, mert nem vagy jó helyen.
És ha ezt a kompetenciát elsajátítod, lehet, hogy nem mész bele meggondolatlan házasságokba, gyerekvállalásokba.
Az ellenállás persze egyre nehezebb, már a babaváró trend miatt is. Meg amúgy is! Egymást manipuláljuk, hogy benne kell ragadni egy diszkomfortban. Barátságban, kapcsolatban vagy toxikus szülő-gyerek viszonyokban.
A beleragadás nem szeretet. Sőt! Ha távolabb kerülünk ezektől a kapcsolatoktól, rájöhetünk, hogy a megfelelő helyre téve ezek a kapcsolatok rendben vannak. És ha nem fulladozva, diszkomfort közepette gondolunk rá, a másik ember vagy emberek is könnyebben elfogadhatóak.
Megint csak egy bátor beismerés: az elvhűség nem minden esetben erény. Hiszen az egy dolog, hogy a saját életedet szomorítva saját magadtól is elvársz valamit, de mindeközben a környezetednek is azt a megerősítést adod, hogy ragaszkodni kell a keddhez szerdán is. Nem. Szerdán szerda van, és ezen a napon is figyelned kell magadra, az érzéseidre, érzékeléseidre.
Teljesen legál változni.
Ez a változás fájdalmat okozhat a környezetedben, erre nincs is jó megoldás, de azt biztosan tudom, hogy ha kényszerből vagy egy kapcsolatban, vagy kényszerből ülsz a családi ebéden feszengve, vagy kényszerből zsúfolod az életedbe az óvodáskori barátnőddel a kétheti egy találkozót, az nekik se jó. Ha az egyiknek nem jó, nem jó a másiknak sem.
Sokan feszengenek ezektől a belső változásoktól.
- Akár egy leszbikus, aki holnap beleszeret egy férfibe, vagy fordítva.
- Egy kormánypárti, aki nem akar idén szavazni menni.
- Egy maszkulinnak elkönyvelt nő, aki szeretne rövid farmerszoknyát hordani.
- Egy feminin srác, aki bozótos szakállat növeszt.
- A gyerek, aki tegnap még mackóban szeretett suliba menni, ma meg már zakóban.
Ezek az emberek mind azért halogatják ezeket a valóban apró változtatásokat, mert azok a megjegyzések, hogy „ez annyira nem te vagy” és „de megváltoztál”, negatív töltetet hordoznak.
Olyan szép lenne, ha hagynánk mindenkit a saját életét játszani, és a „megváltoztál” kifejezés nem okozna szorongást!
Annyival önazonosabbak lehetnének az emberek, és annyival kevesebb időt pazarolnának el!