A mélypont két megélése
Volt egy nehezebb téli időszakom két éve. Szakítás után, szeretethiányosan, sok-sok teherrel a vállamon. Rám a drogok már őszintén
Volt egy nehezebb téli időszakom két éve. Szakítás után, szeretethiányosan, sok-sok teherrel a vállamon.
Rám a drogok már őszintén nincsenek hatással, ami a high állapotot érinti, viszont a comedown brutális, ezért régóta rekreációs jelleggel sem használtam.
Úgy gondoltam rá, hogy egy biztos két hetes lelki betegség követné, ha bevennék egy ekit. Főleg abban az állapotban. Teljesen egyedül.
Viszont mint mondtam, eléggé fájt a szivem is. Ezért belegondoltam abba, hogy belegondolhatnék, hogy igent mondok egy barátom invitálására.
Emlékszem, hogy autóval voltam, és ilyeneket mérlegeltem magamban, hogy másnap vissza kell mennem a kocsiért, vagy ki kell majd józanodjak reggelre. De ha most beveszem, akkor mikorra józanodok ki. Nem volt a társaság sem annyira biztonságos, mint amilyennek anno megéltem a barátaimat tíz évvel ezelőtt. Igazából semmi vonzó nem volt az egészben. Egy dolog. Ki akartam kapcsolni. De azt nagyon.
Végül zsebre tettem a tabit, és szépen hazavezettem.
Másnap automatikusan így telt a nap:

Felkeltem, és realizáltam, hogy annál azért tartom magam többre, hogy nem rúgok magamba még egy comedownt. Ilyenkor vannak ezek a crusholások önmagammal, hogy szeretem magam meg hasonlók. Gondolom ez jelentheti azt.
Reggel hálásan azért, hogy egészséges vagyok, fitt és kipihent, lementem bevásárolni egy alap egészséges életmód csomagot. Lefacsartam a híres új élet narancslevemet és elmentem az erdőbe futni.
Nekem ez a kettő út van, és mind a kettő abból ered, hogy el akarok szaladni a saját állapotom elől.
És milyen különböző kimenetele van, attól függően, hogy hogyan döntök.
Akkor nagyjából 2 órán keresztül gondolkodtam rajta, hogy az elsőt válasszam. De imádtam a másodikat!


