Szappanopera klisék

Vannak „örök igazságok”.

Amikor például a szakítása után egy haverod kétségbeesetten megkérdezi, hogy „mikor fog elmúlni ez a fájdalom?”, te pedig azt mondod: „az idő minden sebet begyógyít!”. Kőbe vésett, „örök igazság”.

Bár nem tudok egyetérteni a teljes gyógyulás tényével. Az idő elteltével mindent, bárminek a hiányát képesek vagyunk megszokni. És én azt gondolom, hogy inkább a megszokás a gyógyszer, nem pedig maga az idő. De lehet ezek testvérek.

Másik kedvenc klisé: „az ellentétek vonzzák egymást”.

Ehhez megint csak be kell magunkat árazni, mert tudnunk kell, mi éppen melyik oldalt képviseljük. És a másik melyiket? Én sosem éreztem az ellentét vonzását. Persze mivel sokan gondolják ezt igaznak a saját életükre, (ha igaz, ha nem) valószínűleg lehet benne valami.

Személy szerint az a tapasztalatom, hogy legalább egy közös szenvedély fenn tudja tartani az egymás iránti lelkesedést. Ha nincs kapcsolódás, vonzás ide vagy oda (még mindig nem tudom mi lenne az a vonzás), ki fog hűlni a kommunikáció.

És akkor jön a következő, ami viszont igaz is lehetne: „az őszinte kommunikáció minden alapja”.

Igen ám, de mi van, ha az egyik fél képes rá, a másik viszont nem?

Neki akkor sosem lehet jó kapcsolata? Szerintem de.

Akkor, ha olyan párt talál, akivel nem az őszinte kommunikáció a kapocs.

Van, akit befeszít, van, akinek nem való. El kell fogadni. Két ilyen ember együtt sose fogja megfogalmazni, hogy „Bébi, szerintem kommunikáljunk többet az érzéseinkről”. Inkább azt fogják: „Szívem, ha kiveszem a csirkecombot a frigóból, az jó lesz vacsorára?”. És ez így jó, mert nem lesz egyiküknek sem hiányérzete. És ez egy ki nem mondott szerződés, amiben együtt megállapodtak.

Csak akkor alakul ki probléma, ha az egyik félnek az őszinte kommunikáció fontos lenne. Egy embert, aki szereti megosztani az érzelmeit a másikkal, bizalmatlanná teszi a mély kommunikáció hiánya. Sokszor azt fogja érezni, azért nem kapja meg, mert a másik nem érez iránta semmit, vagy nem biztos a kapcsolatukban.

Ez nem azt jelenti, hogy nem kell mindenkinek dolgoznia magán annak érdekében, hogy meg tudja fogalmazni az érzéseit. De csak azért, mert nem kapunk visszaigazolást arról, hogy kellünk, abban a formában, ahogy vágynánk rá, az még nem határozza meg sem az egyik, se a másik felet.

Egyszerűen nem egy nyelvet beszélünk. És igenis fontos, hogy a számunkra azonos értékekkel rendelkező emberekkel próbálkozzunk, mert máskülönben hatalmas diszkomfortokba kerülhetünk. És egyikünk se lesz hibás.

Szintén egy félresiklott klisé, hogy „a szerelem áthidalhatja az egzisztenciális szakadékokat”.

A szerelem talán. Egy ideig. És utána? Igenis fontos, hogy mit hoztunk otthonról.

Szerettek, szeretgettek a szüleink?
Milyen szeretetnyelvet ismerünk?
Tudunk hangulatot teremteni?
Jó ajándékozók vagyunk?
Tudunk beszélni az érzéseinkről?
Voltak anyagi problémáink?
Nyomaszt a pénz kérdése?
Nagy elvárások voltak felénk?
Megfelelési kényszer?
Traumák?
Tudtunk együtt filmet nézni?
Hallgattunk zenét?
Van tesónk?
Játszottunk?
Unatkoztunk?
Jó osztályba jártunk?
Ki voltunk közösítve?
Vittek nyaralni a szüleink?
Vettek lakást nekünk?
Meddig laktunk velük?
Milyen a kapcsolatunk velük?
Fizettünk már be csekket?
Van hitelünk?
És sorolhatnám.

Ezek a hétköznapokon akkora ellentétekké tudják kinőni magukat, hogy nincs az a szerelem, ami elhomályosítja.

Ami egyedül elhomályosíthatná, az az érzelmi intelligencia és az empátia.

Ha bele tudunk gondolni valaki más életébe, és elfogadni. Például, hogy mivel ő nem kapott szeretetet gyerekkorában, nem is tud úgy adni, vagy nem tudja, hogyan fejezhetné azt ki.

Tiszta szívvel kifizeted neki is a nyaralást, mert neki nincs rá pénze, vagy beletörődsz a közös kalandok elmaradásába?

Ha közösségbe mentek, és ő úgy viselkedik, hogy akaratlanul is szégyellni kezded, hiába tudod, miért viselkedik így, de egy ilyen helyzetben biztos bevillan, hogy nem illetek össze.

Mindent otthonról hozunk. De el kell fogadni mindezt a szerelem oltárán? Szerintem zavarni fog.

Az elején lehet, hogy csak fájni, mert szereted, és ez bánt téged. De egy idő után azt fogod érezni, hogy kevesebb az életed vele. Ha igazán empatikusak és intelligensek vagytok mind a ketten, akkor kisebb-nagyobb szakadékokat át lehet ugrani, szeretettel.

De csak egy jó cici és egy menő munka miatt nem lesztek jó pár, főleg, ha nincs közös értékrend, és nem egyezik a gyerekkorotok gardróbja, ahova bele vannak pakolva a kiskorunk óta begyűjtött puttonyok.

Mindenképp meg kell említeni még egy szomorú igazságot, ami vitákat is kezdeményezhet. „A mindenki képes változni” mondatot.

Igen, egyfelől mi sem természetesebb, hiszen mindannyian mások vagyunk, mint tíz évvel ezelőtt. Sőt, mint fél évvel ezelőtt. És nyilvánvaló, hogy a környezetünkből adódóan is változunk.

De a maradandó változás nem ugyanaz, mint olyan gúnyát ölteni, amit nem érzünk a sajátunknak.

A változás egyszereplős dráma. Amint valaki beledirigál, az már változtatás.

Olyan, mint amikor kifestik a körmöd. A körmöd igazából nem kék. A körömlakk alatt viszont a saját körmöd növeszted, és tartod rendben. A körömlakk bármilyen színű lehet, jön-megy, a körmöd azonban nő és nő, és ledobálja magáról. Megújul, de ami nem a része, az elmúlik.

Mindig akarj jobb ember lenni. És akarhatsz másért is jobb ember lenni. De ne úgy változz, hogy a másiknak megfelelj! Az úgyis le fog nőni, felesleges energia.

Tehát azzal biztatni egy barátodat, hogy húzza még az elromlott kapcsolatát, mert „mindenki meg tud változni, adj neki esélyt”, az egy rossz tanács.

Ne akarjuk, hogy úgy változzon, ahogy a barátodnak jó, mert az csak egy Temuról rendelt változás lenne.

Róhatunk nagy terhet a szerelem szóra, például azt, hogy „mindent elbír”, de minek?

Legtöbb esetben nem is a szerelemről beszélnek ilyenkor, hanem egy kompromisszum-halmazról, miközben maguknak se vallják be, hogy nem szeretik a másikat. A szerelem addig bír el bármit, amíg észre sem veszed, hogy a másik hangosan eszik, vagy nem mosogat el. Utána nem szerelemről beszélünk, hanem egy egészen más dologról.

Légy őszinte magadhoz is, és eszerint gondold át, hogy mire vágysz, milyen embert akarsz magad mellé.