Kompromisszum. Megéri?

Gondoljunk csak vissza pár olyan, veszekedésekkel teli kapcsolatra, amelyek során olyan, akár egymásnak ellentmondó érvelések kerültek elő, amiket nem tudtál elfogadni.

Nekem ilyen például az, amikor valaki azt mondja, hogy „kompromisszumokat kell kötnöm”.

Szerintem ez egy olyan klisé, amit akkor vágnak a fejedhez, amikor egyszerűen nem akarsz valamit eléggé, de emlékeztetnek arra, hogy kevesebbel kellene beérned.

Nem akkor kell kompromisszumot hozni, amikor erre egy másik ember emlékeztet.

Mert ha te magadtól nem hoztad már meg ezt a kompromisszumot, akkor neked nem ér annyit, és kész.

Ha a másik ezt ismételgeti neked, az annyit jelent a normalitás köntösébe bújtatva, hogy adott dolgot le kell nyelned, és ha nem vagy boldog, akkor is el kell viselned.

A boldogság nem kompromisszum kérdése!

Ha nem érzed magad jól valaki mellett, ha a kis hang már ott ismételgeti az agyad pici részében, hogy nem ő való hozzád, akkor az úgy van! Nem ő való hozzád!

És ez a téma az, ahol nagyon-nagyon fontos beszélni arról, hogy két külön értékrenddel rendelkező ember soha nem fog jó párt alkotni.

A szerelem oké, az fun! Én is belemegyek kapcsolat bimbózásokba, ha azt érzem, hogy szerelmes vagyok. Mert olyan vagyok, aki bevállalja, hogy inkább fájni fog, de legalább megélem az érzést.

Viszont el kell fogadni, hogy nem mindenki ilyen!

Van, aki tényleg a biztonságra vágyik, és már jó előre meghozta a kompromisszumot, hogy inkább nincs szerelem, de van egy biztos partner.

Aztán ilyenkor, ha összetalálkozik ez a két ember, a szenvedélyes szerelmes azt a benyomást kelti a biztonságra vágyóban, hogy az ő szeretete bizony biztos, hiszen őrületesen megéli az érzéseit!

A stabilitásra vágyó ezt látva pedig átengedi magát az érzésnek, egy kevésbé intenzív, de biztos valaminek.

Aztán a szenvedély csökkenésével ott marad két ember: semelyikükkel sincs baj, de nem valók egymáshoz.

Aki kalandozásra és intenzív érzésekre vágyik, az meg fog fulladni a stabil, ellaposodott biztonságtól.

A másik pedig pont akkor érzi, hogy megérkezett.

Persze a világ jó mélyen belénk oltotta, hogy mit kell akarni.

Ösztönnel kombózott erős ontológia, hogy le kell telepedni, össze kell házasodni, gyerekeket kell nemzeni.

Szerencsés, aki őszintén erre vágyik. De mi van azokkal az emberekkel, akik ettől boldogtalanok lesznek?

És még közöttük is akadnak szerencsésebbek, méghozzá azok, akik felismerik, hogy nem vágynak erre, és szembe mennek az elvárásokkal, még akkor is, ha amiatt ítélkezéssel, kritikával, lenézéssel kell szembesülniük.

A párválasztás iszonyatosan fontos. És nem kell már egy párkapcsolatban kompromisszumot kötni.

A „járás” kifejezés is abból jön, hogy eljárkáltak együtt az emberek ide-oda, azaz ismerkedtek.

Az ismerkedés nem pár hét.

Egy kapcsolatban sem kell pár hónap után gyökeret verni.

Arra lesz majd az eljegyzés. Az eljegyzéskor tesszük fel a kérdést, hogy meghozzuk-e a kompromisszumokat, megelégszünk-e a másikkal.

Nem szabadna akkora terhet rakni egy egyszerű párkapcsolatra, mint egy házasságra.

Ebből következik, hogy az eljegyzés és a házasság csak kirakat lesz, elveszti a szentségét. Gyakorlatilag a sokszor már kihűlt párkapcsolatokat fűszerezik esküvővel, gyerekkel. Nem mindenki. De sok esetben.

Pedig ezek szintek. Járás, eljegyzés, házasság.

Merjük elfogadni, hogy míg járunk valakivel, párkapcsolatban vagyunk, az nem az a kapcsolódás, ahol a másiktól minden mélyebb tapasztalat és ismeretség nélkül kompromisszumokat várhatunk el. Mire fel?

Ez az a szakasza az együttlétnek, amikor, ha csúnyán is hangzik, de teszteljük egymást egymás mellett. És ha minden klappol, akkor lehet a következő szintre ugrani.

Én mindig azt mondom, hogy egy mélyebb kapcsolat kialakulásához elengedhetetlen megélni együtt mind a négy évszakot.

Mind a négy évszakban meg kell ismerni egymást. Ha ez megtörtént, akkor bátrabban el lehet kezdeni komolyabban gondolkodni a kapcsolatról. Szerintem. Persze vannak ellenpéldák!

De csakis akkor, ha van lehetőségünk megtisztelni a másikat azzal, hogy csak akkor raboljuk az energiáit és az idejét, ha a szeretet felülkerekedik a legtöbb ellentéten. Akkor minden rendben.

Ne burkoljuk azonban kompromisszum címszóba azt a tényt, hogy nem szeretjük a másikat megfelelően vagy akár eléggé.

Számomra a legrosszabb klisé tehát, hogy a kapcsolatban kompromisszumokat kell kötni.

Nem.

Amikor még csak jártok, minden figyelmetekkel meg kell ismernetek a másikat. Ennyi a feladat. Nem az erőltetés, nem egymás megváltoztatása.